Egy leendő - illetve mostantól teljes jogú:) - kolléga beszámolója a Sziget eddigi eseményeiről - fogadjátok szeretettel:)

  A szerdai nap számomra hónapok óta várva várt dátum volt a holland Within Temptation miatt, s bár erről csak később mesélek, az alaphangulatot megadta, az tuti!

 Három órakor a Nagyszínpadnál kezdtem, a brit Maccabees-on: mivel ismerem őket, nem lepett meg, hogy inkább egy klubkoncert-érzésem lett, mintsem a "jajjdenagyszigetenjajjdenagyszínpadonjajjdenagykoncertenvoltam" (zseniális hasonlat, köszi - a szerk.) de az ilyen korai alvós órában szódával elment.

 Utána kicsit mászkáltam, nézelődtem, interjúztattam, meg minden (értsd: sokszor próbáltam ki a Dreher gyorscsapolóját, még ha nem is olyan nagy újdonság már itthon sem...) hattól pedig elmásztam Rise Against-re. A lelkes vega aktivisták egész kellemes bulit varázsoltak egy egész kellemetlen hangosítás mellé, így a kettő kb. kiegyenlítette egymást. Jó, igaz, fél órát voltam, mert aztán mentem a

 Within Temptation koncertjére, akik járhatnának többet is ide, de mindegy... nos... nem ez volt életük legjobb koncertje, de így is lazán verték a többi Nagyszínpados bandát, nagyon élveztük - nem úgy, mint a helyet. Kedves Sziget: a metál nem egy elvont kis szeletecske a tortából, hogy kis helyre is be lehet szorítani! Kb. 15.000 fő lehetett ott, de nem mondom, hogy sok hely maradt bármire is... bár ha azt vesszük, hogy ennek a színpadnak a felhozatala világszínvonalú, nem panaszkodhatunk...

 Sharonék után maradtam ott a Motörhead-en, erre sok karaktert nem pazarlok, Lemmy-ék mindig pokoli jó hangulatot varázsolnak a közönségnek, mely korosztályban szerintem itt volt a legvegyesebb 0-100 éves korig...

  A buli végeztével benéztem az angol Hurts-re, akik először jártak itt, s bevallom, nekem nem jött át, ám látva a sok bulizos embert, kicsit elragadott a party-hangulat engem is - de ezzel együtt is jó, ha fél órát voltam ott.

  Csütörtök kihasználtam a CityPass-om, s két fürdőbe is elnéztem, így öt óra körül értem vissza, vesztemre a Lord-ra... nos... borzalmas volt látni, hogy az amúgy közepesen türhető, s az országban nagy kultuszt felépített Lord hogy lett a röhögő, az egészet cikinek tartó külföldi közönség martaléka... kár... sokáig nem is maradtam, mert egy ismerősömmel Good Charlotte-ra mentünk. Ő nagy rajongójuk, de először volt; én sokadszor, így előre tudtam, hogy szar lesz. Sosem jók színpadon. Most viszont félig-meddig tévedtem: egész jók voltak az amerikaiak, a hangosítás sem vágott annyira alájuk, de így sem lettek kedvencek...

 Természetesen nem volt kérdés számomra, hogy utána ismét a Metál Színpad felé veszem az irányt, ahol is a Helloween és a Judas Priest várt ránk...

 Hááát... az, hogy egy Helloween koncerten tudok beszélgetni, mert olyan halk a hangosítás, egyszerűen felháborító! Szétszedte a bulit, pedig jó számokat szedtek elő, igaz, mivel előttük, sőt utánuk a Judas is kíválóan hangzott (nomeg tudjuk, hogy a bandák általában saját mérnökkel dolgoznak) megvédem a Szigetet, s ezt tuti egy német balekra kell kenni... kár érte.

 A Judas Priest viszont nemcsak hangos volt, hanem változatos is: szinte minden "korszakukból" mutattak valamit, amiért önmagában érdemes a napijegyet kifizetni. Ja, s nem mellesleg jó két órát játszottak, így a tömeg (egymás hegyén-hátán) tényleg katarzísban volt!

 Pénteken egy tanácsra hallgatva az angol British Sea Power-en kezdtem, mert az milyen nagyon jó... hát nem. Angol tingli-tangli, biztosra veszem, hogy aki ezt a stílust szeretni, annak bejön, mert változatos, de én inkább tovább álltam Subscribe-ra. Megérte. Utána kicsit immár bizonytalanul mosolyogva, de megint megtettem egy kockázatos lépést, s a számomra teljesen ismeretlen brit Skunk Anansie-ra néztem el: na kérem, ez átjött!

 Teljesen meglepődtem, hogy a kopasz(!) néger csávónak mekkora melle van, s milyen érdekes hangja, aztán szóltak, hogy ez egy nő - sebaj, messze voltam, s szemüveges, van ilyen. Sokan voltunk, többségünk nem is tudta, mi lesz itt, de hogy 5-10 pec után mindenki tombolt ezerrel, az biztos. A biztonságiak szerintem a hajukat tépték, mert legalább háromszor ment ki a tömegbe, s bizony, a helyszíni technikusokkal is eljátszadozott, mintha épp szexelnének stb. Mindemellett a zenéjük sem rossz, így a végén a közönség ovációja hangosabb volt, mint maga a zene, ami azért elég durva:) Megérte kihagyni érte a Depressziót és a Žagar-t is...

 Utána kicsit még ottmaradtunk, mert elvesztettem a programfüzetem, nem tudtam mi következik, ám a Dizzee Rascal (mert hogy az jött) rappelése nagyon távol áll tőlem, így szó szerint elfutottunk a legtávolabbi kocsmáig... jó fél órával később elkezdtünk gondolkozni, hogy vajon az évente megjelenő Prodigy vagy a Deftones legyen a mai záróbulink, de egyértelműen az utóbbi nyert, s nem is bántuk meg, az amerikaiak odacsaptak a népnek.